Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.12.10

Térségi focikupát hirdettünk

2017. december 16-án 10 és 14 óra között a végegyházi sportcsarnokban rendezzük meg első barátságos ifjúsági focimérkőzésünket, amelyen öt fős csapatok vehetnek részt. A verseny teljesen független az egyéb sportegyesületek által rendezett bajnokságoktól, csupán hobbi szinten sportoló egyének jelentkezését is várjuk  Az eseményen ötfős csapatok vehetnek részt, de egyének vagy 5-nél kisebb létszámú csapatok is jelentkezhetnek, ők besorolásra kerülnek egy másik csapathoz.
Korcsoportok: I. 12 éves kor alatt 
II. 12 éves kor felett

Elsősorban fiatalok jelentkezését várjuk, de természetesen mindenkit szeretettel látunk, és a csapatok elosztását is igyekszünk úgy kialakítani, hogy a korból fakadóan ne juthassanak előnyhöz illetve hátrányhoz más csapatok.