Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.10.21

Befogadói megállapodás a SZÖMJI és Az Ifjúsággal Békés Megyéért Egyesület között

2018. október 21-én a SZÖMJI több tagja, így Matuz Ádám, Vörös Barbara, Sárközi Melinda, Balog Ferenc, Hagya Csaba és Máténé Lenti Katalin is részt vettek Az Ifjúsággal Békés Megyéért Egyesület megalapításában, Matuz Ádámot elnökké, Balog Ferencet alelnökké is megválasztották. Ennek megfelelően, a SZÖMJI jogi és pénzügyi hátterét a jövőben ez az egyesület biztosítja a közös célok, illetve a személyi átfedések révén. Matuz Ádám elnök ígéretet tett a SZÖMJI többi, mintegy 35 tagjának is, hogy az Alapszabályban rögzíteni fogják a civil társaság saját céljait és belső szervezeti egységként való létezését is, illetve azt is megígérte, hogy a bírósági nyilvántartásba vételt követően valamennyi SZÖMJI-tag beléphet az Egyesületbe, ahol egy csupán 200 forintos havi tagdíjat kell fizetni a tagoknak.